Üdvözlünk!

Portál felépítése:  vendégként a híreket és közleményeket látod, illetve néhány nyitott kurzust!


Portálhírek

Nov.22 vasárnap belsős szeminárium Kelet-M.o

Fris Ferenc írta időpontban
Kép

Novemberben is szervezek személyes lehetőséget hogy közösen tudjunk együtt gyakorolni ,"touch-kontakt"-ban,  megtapasztalni a szinkronizáció erején, energiáját. 

A képzés Orehovszki Zoltán Mester csapatával zajlik, de korlátozott számban van lehetőség csatlakozni.

2020. November 22. Vasárnap 10.00-____

Helyszín : ZAKATOR Vendégház 3917 Bodrogkisfalud (Tokaji Borvidék)
Petőfi út 10.

GPS koordináták: 48.18136 , 21.36666

BUJUTSU Karate alapok, formagyakorlatok, eszközös gyakorlatok

Részvételi díja 5000.-Ft

Fris Ferenc: 2019 Óévzáró és 2020 Újévi köszöntő

Fris Ferenc írta időpontban
Kép

Kedves barátaim, harcművész társaim, mesterek, tanítványok, szülők, és támogatóink!

Fontos bejelentéssel szeretnék jelentkezni most, a 2019 es Óév zárásaként és egyben a 2020 Újév köszöntőjeként:
Úgy tanulom Mestereimtől, hogy akkor vagyok szinkronban és tudok hatással lenni másokra, HA amit gondolok, amit érzek és amit cselekszem ugyanaz:

Ezért jelentem most be, hogy 3 év felkészülés után

2020-tól az USHIRO Karate szakmaiságának elsajátításán és egyben a magyarországi meghonosításán fogok dolgozni teljes szívvel!

Egyben örömmel hozom hírként, hogy újra sikerült elnyerni a bizalmat és hazánkat választotta Kenji Ushiro Sensei és a vezetőség a jövő évi őszi európai nyílt szemináriumának helyszínéül.

Írjátok fel a naptáratokba: 2020 október 17-18, Budapest, a további részletek nemsokára. ( https://www.uk-jj.com/event-e )

Az idei 2019 es hazai képzésének végén Ushiro Sensei elismeréssel nyilatkozott és rendkívüli tetszését fejezte ki mondván: "Lenyűgözi ez az ország ami ennyire tiszteli a tradicióit, és szeretné ha az Ő tradicionális Karate-ja itt meghonosodna" Erre válaszoltam, hogy "állok elébe a kihívásnak"

A rendszeres Európai központi képzése Berlinben, 2020 június 20-21. e-i hétvégén lesz, amely adja az alapot majd az őszi programhoz.
Úgy gondolom, hogy egy nagyon komoly szellemi utat mutató, de közben elképesztően gyakorlatias harci-művészet (és életmód) úttörő munkáját vállaltam magamra itthon, -bizony sok lemondással az eddigi státuszaimról-, de érzem, hogy ezzel teszek jót magam, családom és a követőim számára is a jövőben.

Most csak röviden a döntéseim következményeiről:
-Klubom: a full-kontakt karate szakmai munkájának vezetését átadom Váczi Zoltán Senseinek,
-Talentum Program: az eddig felhalmozott tudásanyagot átértékelem és a „KARATE és KI” alapelveinek fényében folytatom tovább, mozgás-fejlesztő és életmód programként.
-Szakmai napok: a fentiek tükrében átalakítom és a saját továbbképzéseim mentén, -természetesen- ahová meghívtok és egyeztetünk időben, szívesen megyek tudásmegosztás jelleggel
-Online megjelenés: folyamatosan alakítom át, és teszek közzé olyan tudásanyagokat, amelyek megfelelnek ezen alapelveknek
-Ushiro Karate képzések: első időszakban sokat utazom, főleg európai képzésekre, és kaptam meghívást japánba a Sensei-hez is első félévben. Ezek alapján fokozatosan fogok tartani itthoni nyílt napokat, hogy a tanultakat meg tudjam osztani azokkal, akik jelentkeznek erre.

Ehhez az úthoz várom a nyitott érdeklődőket, akár tanítványként akár mentoráltként szeretnének követni, és egyben a támogatókat is a közös céljaink eléréséhez,
Teljes szívemből kívánok mindenkinek a saját útján Sikerekben Gazdag Újévet 2020 ra!
HAI! Arigato
Fris Ferenc
#UshiroBudapest

.



Címkék:

Magyarországon először volt Kenji Ushiro Sensei nyílt harcművészeti szeminárium

Fris Ferenc írta időpontban
Kép

2019 október 19 és 20 hétvégén

Vendégünk volt Nagata Kiyoshi San__Welcome our guest

Fris Ferenc írta időpontban
Kép
Kiemelt vendégünk volt augusztus 26-án Nagata Kiyoshi San, aki épp üzleti úton járt hazánkban. Kenji Ushiro Sensei egyik kiemelt tanítványa Tokióban, 2.Dan-os Mester. Rövid időre tudtunk találkozni, egy finom vacsora mellett beszélgettünk többek között az októberi nyílt szemináriumról, fontos részletekről. Tájékoztattam, hogy komoly létszámmal jeletkeztek harcművészek ( már 60 fő) számos országból, szakágból.  A Vacsora után elkísért a központi termünk hétfői edzésére és megtekintette azt.

Köszönjük a lehetőséget,  októberben várjuk szeretettel újra hazánkban! 

------------------------------------------------------------------

We are glad to meet at budapest Nagata Kiyoshi San, who was on business trip, and has a free afternoon to talk. He is 2nd Dan in Ushiro Karate, in Tokyo. We had a tasty diner together , when we was talking about october seminar details. After that I am invited him to our dojo, and to watch the training. Thanks for your visiting, we are waiting you in october again at Ushiro Seminar! 

Nagata San

 

Címkék:

2019 Ushiro Sensei Berlini Szemináriumról japán cikk fordítása

Fris Ferenc írta időpontban
Kép

Berlini Szeminárium cikke
(forrás: https://www.uk-jj.com/post/20190704)

A magyar nyelvű fordítást köszönjük Fujita Kövesdi Anikónak. 

2019. június 22-23-án Berlinben megrendezésre került az 5. németországi Ushiro Szeminárium. Nemcsak Németországból, hanem Lengyelországból, Magyarországról, Olaszországból, Franciaországból, Angliából, Japánból és az Egyesült Államokból is érkeztek résztvevők, különböző stílusú harcművészetet képviselők.

Az első nap a Sanchin kata gyakorlásával, a testtartás, légzés fontosságáról és a középpont megismeréséről folyt a tanítás.


Mindenki egyutt Sanchin-ozott.

 

Ushiro Mester Kata-ját lemásolva helyes Sanchin-t tudunk elsajátítani és ezzel a test sokkal erősebbé válik.


 

A kata által egységes harmóniába kerül a test, és így az erősebb lesz.


“A New York-i szemináriumot is beszámítva a mostani szeminárium a hatodik számomra, de Ushiro Mestertől mindig újat tudok tanulni. A Mester egyetlen érintése minden szónál fontosabb. Nem szükséges a magyarázat, mert a test érez mindent." (Emanuel Argentino, Olaszország)

Ha testtartás és a légzés helyes, akkor az ellenfél szférájába könnyen be lehet férkőzni.


 

Miután földre került az ellenfél, azután sem tud felállni.


“Amikor találkozom a Mesterrel, mindig azt érzem, hogy többet szeretnék itt lenni, még többet szeretnék fejlődni. Motiváció és bátorság tölt el. Ushiro Mester megmutatta, amit eddig nem láttam. Mi átlagemberek saját magunknak építünk gátakat magunk köré, viszont a Mester ezeket felülmúló dolgokat mutatott meg nekünk. Nagyon mély értelmű az a tanítása, hogy bárkiben benne lakozik ez a képesség.” (Michkael Martin, Franciaország)


A Mesterhez hozzáérve a Sanchin-ban rejlő belső értelmet nem ésszel, hanem testtel lehet megérteni.


“Harmadik alkalommal vettem reszt a szemináriumon. Nagyon értékes és különleges élmény volt. Amikor a Mesterhez hozzáérhettem, olyat belső mozgásokat éreztem, amit eddig még soha.” (Fris Ferenc, Magyarország)


 

A helyes légzéssel, a két kezet erősen fogó vagy éppen ütni akaró ellenfél erejét semlegesíthetjük és az ellenfelet bármikor a padlóra vihetjük.


Ushiro Mester a Budo értelmét, az ellenféllel való helyes küzdőtávolságot és az önmagunkhoz való közelséget mutatta be.


“Sok nagyon fontos dolgot tanultam, ami az én karatémat előbbre viheti. A Mester mozgása sosem volt szétesett, mindig egységes volt. Az ellenfél támadásába való belépés és az önvédelmi technikák nagyon érdekesek voltak. Minden egy pillanat alatt történt.” (Eljibieta Worack, Lengyelország)


 

Második nap


A második nap a Naifanchin Kata gyakorlásával kezdődött. Többeknek ez még új volt, így csoportokban tanultak tovább a Kata-t a résztvevők, a Mester pedig körbejárva egyenként javította a mozdulatokat.



 A naifanchin kata után következett a bunkai-kumite (kata alkalmazása a küzdelemben) 


“Minden alkalom lenyűgöz. Számomra Ushiro Mester karatéja az igazi karate. Sok fajta karaté-t kipróbáltam már, de ez semmihez sem fogható. 10 évvel ezelőtt kezdett el az Ushiro karate érdekelni” (Stefano Burini, Olaszország)


 

A legjobb út a belső mozdulatok megértéséhez az a lehetőség, amikor a Mester testéhez hozzáérhetünk, ahogy mozog. (Hands-on contact learning)


 

A kata mozdulatai során a résztvevők megérinthették a Mestert, hogy érezzek, mi zajlik belül.


“Egy videóban láttam, hogy a Sensei KI-je a gyógyításban is hasznos, és ez nagyon lenyűgöző volt. Nagyon fontos, hogy megértsük ennek a tanításnak az értékét. Sensei KI-je által a test és a szív (lélek) eggyé válik. Ezzel ugyanígy, a saját és a többi ember határai is eltűnnek. Hálás vagyok, hogy érezhettem a Mester törődését, szeretetét.“ (Emanuel Argentino, Olaszország)



Menekülő ellenfél esetében az ushiro geri hasznos. A mester annak ellenére, hogy hátat fordít az ellenfélnek, sem marad nyitott területe és a rúgás irányát sem lehet meghatározni.


A szabad küzdelemben is ez tapasztalható.


  



 

A résztvevők között voltak olyan vezető személyiségek, akiknek már magasabb szintű a Sanchin kata-ja, őket egyenként tanította a Mester.


“Egyéni oktatást kaptam a Katáimban. Szemináriumok között mindig kapok házi feladatot a Mestertől. 5 évvel ezelőtt még erő-karatét űztem, de megváltoztam, miután találkoztam Ushiro Sensei-el. Ez nagyon fontos nekem és minden alkalommal, amikor részt veszek a szemináriumon, érzem, hogy - kis lépésekben ugyan- de fejlődöm. A harmónia vezette életvitel számomra egy csodálatos dolog. Belsőleg is sokat változtam. Ezek kihatottak a családi, baráti és munkahelyi kapcsolataimra is. Sokkal jobb életem lett azóta.” (Marcin Zilinsky, Lengyelország)


 


“A gyakorlatok során éreztem az energiát. Egyben azt is éreztem, hogy a résztvevők idén érezhetően magasabb szinten vannak. Csodálatos dolognak tartom, hogy bár különböző országokból különböző emberek vesznek részt, mégis nyitott szívvel, harmóniában együtt edzünk, fejlődünk! (Fris Ferenc, Magyarország)


 


“Nagyon érdekes Szeminárium volt. 36 éve karatézom, de a KI-ről először tanultam és rájöttem, hogy a karatéhoz elengedhetetlen.” (Bacak Muzzafer, Németország)


 


A két napos szigorú edzés és az azt követő összejövetelek során a résztvevők megtapasztalhatták a Mester tanítását az ember eredeti belső erejéről, és egyben reményt és erőt kaptak a gyakorlatok folytatására. Az is érezhető volt, hogy a résztvevők saját országukba visszatérve nemcsak a karatéjukban, hanem az egész életvitelükben, kapcsolataikban pozitív változás fog bekövetkezni.




“Hálás vagyok, hogy a Mester újra eljött Németországba. Valamint megtisztelve érzem magam, hogy tanulhatok Tőle és hogy Sensei rám bízta az Ushiro Karate terjesztését, népszerűsítését Európában. Csodálatos dolognak tartom, hogy különböző országokból jövő résztvevők a Szemináriumon eggyé válnak és együtt edzenek. Hálás vagyok, hogy ilyen fantasztikus környezetben, ilyen fantasztikus emberekkel hozott össze a sors, amit mindenekelőtt Ushiro Mesterrel való találkozásomnak köszönhetek.” (Berlin-i Branch Chief, Michael Koethe)




Figyelem!  következő szeminárium HAZÁNKBAN 2019 október 19-20 án lesz részletek ITT
https://talentumprogram.hu/mod/forum/discuss.php?d=22

Nyári Szakmai Táborunk Velencei tó 2019-07-15--19 ig

Fris Ferenc írta időpontban
Kép

Vissza az ALAPOKHOZ!

bor mottója:  „Az igazán képzett Harcos mindennél jobban tudja az Alapokat!”  Stabil harcművész fundamentumoktól a kreatív egyéni mozgásokig. Kihon, Kata, Bunkai és ezen alapok küzdelmekbe építése. Övvizsga felkészítés.

Tábor helye, ideje: Velence Ifi Szálló (Tópart utca 51.), a Velence korzó csodás strandjánál – 2019. július 15. - július 19. hétfőtől péntekig, 5 nap/4 éjszaka, ifi szálló szobák, teljes ellátással, amely reggelivel kezdődik és ebéddel záródik. Beérkezés hétfőn 09:30-ig. Táborzárás: a péntek délutáni programmal 17:00.

Díja: 14 év alatt 26.500 Ft; 14-18 évesek 27.500 Ft; 18 év felett 29.500 Ft. (IFA-t tartalmazza)

Foglaló 8000 Ft egységesen. Utalni az FHB 18100002-00025595-11010016-ra lehet. (Fris Ferenc számlaszám) Családostól is lehet jelentkezni - ideális a pihenésre is. Családi kedvezményt tudunk biztosítani.

Jelentkezés a foglalót utalva (név és övfokozat feltüntetésével).

A Tábor nyílt, külsősőknek is!  Jelentkezni az edzőknél és email-en lehet, amíg van szabad hely. Maximalizált létszám kb. 80 fő. 4-8 ágyas Ifjúsági szobák/konyhával/zuhanyzóval - választhatók korlátozottan, jelentkezés sorrendjében. Parkolás ingyenes
csoportkep 2018

Program: Első edzés: hétfő 10:30. Este elmélet és beszélgetés 20:00-tól. Napi 3x edzés.

Témák:  Mozgás-alapok piramisa, amire építkezik a kreatív egyéni küzdőstílus. Áramlás alapjai, áramlás irányai (FLOW).  Test, ami nem futamodik meg. Tudat, ami nem hagy cserben (SHIN-GI-TAI); Erő-közlési módszerek. Egészségmegőrzés alapjai.

Csütörtök este Sayonara Party; TÁBORTŰZ, szalonnasütéssel. Pénteken délután lesz csapatépítő program!

Megközelítés:

- Autóval M7-ről Budapest irányából a 41.km-nél kell kihajtani,

- Vonattal Velence állomásnál leszállni, majd 400 m séta.

Övvizsga: Július 19-án pénteken 10:00; Vizsgadíjak: Gyermek Kokyu: 1500 Ft, felnőtt Kyu: 4000 Ft; Kokyu és Budo pass-t hozni kell! Kötelező edzés, a végén küzdelemmel. Aki bejárós, időben érkezzen!

A szállásnál büfé üzemel, közért pár perc séta. Terem lehetőség adott.

Hozzatok: futócipőt, karate ruhát (ha van, akkor kettőt), övet, meleg ruházatot, védőfelszerelést, vitaminjaidat, esetleges gyógyszereidet; jegyzetfüzetet – edzésnaplódat.

Jó felkészülést,

OUS!

                                                                                               Sensei Fris Ferenc  

                                                                                   4. Dan klubvezető


Внимание! Сенсей Кендзи Уширо преподает в октябре в Венгрии!

Fris Ferenc írta időpontban
Kép

Мы организуем уникальный в Восточной Европе семинар по открытым боевым искусствам:
 
Сенсей КЕНДЗИ УШИРО принял мое приглашение и посетит Будапешт в выходные дни 19-20 октября 2019 года , где проведёт двухдневный семинар по открытым боевым искусствам.

Место проведения семинара: 1026 Будапешт, Pasaréti út 11-13. / Vasas Pasarét Sportcentrum, зал для фехтования

 

·       Цель семинара: развитие «KI» (Внутренняя сила / энергия) на основе учений оригинального Окинавского каратэ, практическое использование данных основ в комплексном стиле боевого искусства, а также адаптация духовных принципов данного стиля к использованию в повседневной жизни.

·       Зачем приходить на семинар? Данный семинар будет полезен, если вы хотите подняться на более высокий уровень в своем собственном стиле, углубить познания в синхронной работе Тела, Сознания и Техники (Shin-Gi-Tai). Изучая основы движения и энергии, вы познаете взаимосвязь между этими элементами, восстановите отсутствовавшие ранее «звенья цепи».

·       Для кого это обучение? Для любого мастера единоборств любого стиля, особенно для инструкторов, для младшего тренерского состава. Мероприятие будет полезно также и для спортсменов среднего уровня.

·       Язык обучения: японский с английским и венгерским переводом.

·       Плата за обучение соответствует курсам за океаном и в Берлине и составляет: два дня 250 евро, 1 день 150 евро.

 

Тренинг будет состоять из блоков, основанных друг на друге, поэтому для лучшего усвоения материала рекомендуется посетить оба дня семинара.

 

Ранняя регистрация начинается!

·       Стоимость при оплате с 01 июля по 19 октября: оба дня: 250 евро / 78 000 форинтов, только 1 день - 150 евро / 45 000 форинтов. Оплата возможна банковским переводом или на месте.

·       Цена включает холодный обед / прохладительные напитки / кофе и официальную футболку на выходные.

Budai Harcművész SE 

K & H Bank 10404072-50504948-51481000

SWIFT / BIC: ОХБХУХБ

IBAN: (HU69) 10404072-50504948-51481000

В информации напишите: Ushiro19BP _______ (ваше имя), размер вашей футболки просим указать при регистрации.

 

Регистрационная форма: ссылка здесь

 

Мастер делится древними знаниями по Окинавскому каратэ, независимо от стиля. Уникальным образом он представляет методы тренировки «KI» как в рукопашном бою, так и в бросках и захватах, а также в ближнем бою с использованием холодного оружия. До тех пор, пока я лично не испытал эту методику в «непосредственном контакте», я не мог представить, что Синхронизация Человеческого Тела и Сознания может быть настолько эффективной. Я занимаюсь этим искусством в течение трех десятилетий, но я еще ни разу не получал такого полного практического представления о взаимосвязи между KARATE и KI. (Внутренняя сила, умственная энергия, жизненная энергия), как на занятиях у Мастера

 

·       Сэнсей Уширо популярен в Японии, где он проводит дни открытых дверей в Доу-Джуку для тысяч последователей, в том числе на корпоративных мероприятиях, а также ежемесячные базовые семинары по KI. 

 

·       В течение многих лет его с большим успехом приглашают в качестве гостя в США на мероприятия по AIKIDO. ВИДЕО ЗДЕСЬ: Ссылка

Подробности будапештского октябрьского семинара по этой ссылке в FB «« - »»

·       19 октября 2019 г. Суббота: открытие в 9:00 регистрация до 9:45.

10: 00-17: 00 Тренировка с перерывами (холодный обед на месте). В субботу вечером есть возможность поужинать вместе с Мастером и за ужином обсудить интересующие вопросы. Ужин пройдет на территории спортивного центра (стоимость ужина не входит в цену семинара, каждый участник ужина оплачивает за себя самостоятельно).

·      20.10.2019, воскресные открытие в 9:00 регистрация до 9:45.

10: 00-17: 00 Тренировка с перерывами (холодный обед на месте)

Количество мест на семинаре ограничено 70 участниками. Поданные заявки рассматриваются в порядке поступления с учетом предварительного взноса. Мы ожидаем много заявителей из Европы и других стран, поэтому рекомендуем не откладывать подачу заявки с оплатой депозита за резервирование. Этот депозит в случае невозможности вашего личного участия можно передать в пользу другого участника.

В связи с большим количеством желающих, ОРГАНИЗАЦИОННЫЙ КОМИТЕТ оставляет за собой право отказать в заявке, изменить количество участников, вернуть депозит.

До настоящего момента Мастер проводил тренинги в Европе только один раз в году в Берлине при содействии Ushiro Karate Europe. Летом 2019 года у вас также будет возможность принять участие в международном тренинге в Берлине 22-23 июня, после чего состоится октябрьское мероприятие в Венгрии.

Со своей стороны рекомендую Вам принять участие в тренинге по открытым боевым искусствам в Берлине, где вы сможете познать много основ, которые впоследствии можно будет углубить на двухдневном семинаре в Венгрии.

Детали по семинару в Берлине и регистрация Уширо Каратэ Берлин 2019

Берлинский сайт событий FB: https://www.facebook.com/events/210408973218974/

Если вы не знакомы со стилем Мастера, предлагаю вам посмотреть следующие видео:

-Discovery Chanel 

-обучение Hajime Kazumi и Tetsuya Iwasaki

Bujutsu Karate-ra 22 минуты

 Kazumi dojo

официальный сайт KARATE и KI: https://www.uk-jj.com/ki-e

Запишите в своем календаре дату семинара в Будапеште 19 и 20 октября 2019 года

 Мы ждем вашей заявки! С вопросами обращайтесь: talentumhmp@gmail.com, мобильный +36 (30) 93 12 580 

Рекомендуем прочесть известную книгу KARATE и KI, доступна уже на KINDLE.

 

Karate and KI

Oct 19-20 First Time in East Europe: KENJI Ushiro Sensei teaches

Fris Ferenc írta időpontban
Kép

The Tiger Dojo Budapest is proud to bring Kenji Ushiro Sensei to East Europe for the first time! 

Ushiro Sensei’s karate represents  Bujutsu  as opposed to sports karate. 

This style combines KI (mental energy) with traditional Okinawa Karate.

This seminar is a rare opportunity for you be able to raise your level of skills and knowledge in Martial Arts. 

Ushiro Sensei’s mastery of KI is at a rarely seen in the world of  fighting arts. 

He teaches  all over Japan and is the author of many articles and books. 

Date + Schedule 

 Saturday the 19 th of Oct. 2019 

 9:00 am – 9:25 am Check-In in sports hall  

10:00 am  till  5:00 pm training with breaks 

Sunday the 20th of Oct 2019 

9:15 ; Opening of the sports hall 10:00 am till 5:00 pm training with breaks

Cost: 250,- € Both Day or 150- €  for one day,     

through bank transfer 

Budai Harcművész SE  

K&H Bank 10404072-50504948-51481000

SWIFT/BIC: OKHBHUHB

IBAN: (HU69) 10404072-50504948-51481000

fill the comment as : "Ushiro19BP _______"   (your name), 

included a  T-shirt  please send your size at registration!

Registration Form:  HERE ! 

Details in attachment PDF 

Kenji Ushiro youtube LINK 

Last year Seminar report 2018 Berlin:  read here! 

---------------------------------------------------------

Das Tiger Dojo Budapest präsentiert zum 1. Mal in East - Europa  einen  Karateka  der Extraklasse. Ushiro  Sensei  praktiziert  auf  einer Ebene, die dem Sportkarate  nicht  bekannt ist. Mental-Energie ver-bunden mit dem traditionellen okinawanischen Karate.
Címkék:

Horányi Tavaszi Tábor 2019 Április 26-28

Fris Ferenc írta időpontban
Kép

Hatékony Karate a Formagyakorlatok alapelveivel

bor mottója: Modern-kori Önvédelem és a sport-jellegű Karate a Harcművészetek alapelvein át. Formagyakorlatok értelmezése, Bunkai, és küzdelmekbe beépítése. Övvizsga felkészítés.

Tábor helye, ideje: Hotel Regatta, Horány – Szigetmonostor 2019. április 26. - április 28. péntektől vasárnapig, 3 nap/2 éjszaka, felújított hotel szobák, teljes ellátás, amely vacsorával kezdődik és reggelivel záródik. Beérkezés pénteken 16:30-ig. Táborzárás: a vasárnapi délelőtti vizsga után. Díja: 14 év alatt 14 000 Ft; 14-18 évesek: 16 000 Ft; 18 év felett 17 800 Ft. (IFA-t tartalmazza)

Foglaló 5000 Ft egységesen. Utalni az FHB 18100002-00025595-11010016-ra lehet. (Fris Ferenc számlaszám) Családostól is lehet jelentkezni - ideális a pihenésre is. Családi kedvezményt tudunk biztosítani.

töltsd le: 

PDF letöltése:  ITT LINK


Címkék:

ÚJ! az Adó 1% idén 2019 ben másképp!

Fris Ferenc írta időpontban
Kép

Ous Harcosok Kedves Szülők! 
 
Ígértem, hogy írni fogok az adó 1% felajánlásával kapcsolatban:  
Az Adó 1% felajánlásához egy fontos 2019-es változásról kell tájékoztatást adnom, ugyanis idén változtatnunk kellett az eddigi alapítványi háttér hirtelen megszűnése miatt. 
Ebben az évben egy olyan megoldást találtunk, ahol a sportági szakszövetségünk vezetőségével egyeztetve az SHSZ (Shinkyokushin Harcművész Szövetség, Adószám: 18288937-1-16) részére JAVASOLJUK - de csak a 2019-es adóévben - a szülői, támogatói 1%-ok gyűjtését. Következő évben a saját egyesületünket be tudjuk regisztrálni a kellő határidő előtt. 
Mivel ettől az évtől már le lehet név szerint kérni az adományozók listáját, ennek tudatában kérjük írjatok Nekem, amikor a felajánlást megteszitek egy privát levelet a nevekkel. Minden támogatónkat szeretnénk majd egy oklevéllel elismerni amikor az SHSZ lekéri a listát, valamint ez alapján tudunk a szövetséggel megfelelő formában elszámolni a klubunk felé. 
Köszönöm megértéseteket és rugalmasságotokat, illetve kérem hogy szóljatok ismerőseiteknek, munkatársaitoknak is erről. 
Minden aprónak tűnő támogatás sokat jelent, amikor sokan teszik meg, a fiatalok utánpótlásának jövőjét támogatva. 
Természetesen, aki anonim szeretne maradni megértjük. 
 
várjuk felajánlásaitokat  
nagy tisztelettel 
 
Sensei Fris Ferenc 4 Dan 
Tigris Dojo Klubvezető Edző 
www.talentumprogram.hu 
06309312580 

Címkék:
Régebbi témák...